Felnőttkori fogszabályzás, 2. rész - Első hónap a fogszabályzóval

19:00

Hogyan lesz az ember fogszabályzós fél óra alatt?

Ahogy azt már az előző posztban is írtam, eléggé izgultam, hogy milyen lesz együtt élni ezzel a kis szerkezettel a számban. Elolvastam az interneten fellelhető összes ijesztő cikket, hogy mit nem lehet enni, mit nem lehet csinálni, miről kell lemondani, stb., és készültem rá, hogy szörnyen keserves évek várnak rám.

Maga a felrakás kb. fél óráig tartott. Nem fájt, nem járt kellemetlenséggel, nem kaptam szurit, csak egy nyálszívót meg egy ajakterpeszt, utána pedig egy kis útbaigazítást, hogy mire kell figyelni. Szóval aki már ettől is parázik, ne tegye, én majdnem elaludtam közben.


Amit mindenki megkérdez: fáj??? Ne legyenek illúzióink, igen. De csak az elején...

Féltem a fájdalomtól. Bevallom töredelmesen, nem véletlenül. Nem szépítem, tényleg fájt az első egy hét (bár annál sokkal kevésbé, mint amit mások elmondása alapján vártam) és még egy szűk hétig elég érzékenyek voltak a fogaim. Az elején az evés az nehezített terep volt. Mivel a metsző fogaim fájtak a legeslegjobban, az ételekbe való beleharapás teljességgel lehetetlen volt, a rágás már valamivel jobban ment, ott nem volt olyan intenzív a fájdalom.


Na és mit lehet enni fogszabályzóval?

Az első napokban teljesen elhagytam a szilárd táplálékot és csak turmixokon, smoothie-kon éltem. Igazából annyira jól sikerültek ezek a lötyik, hogy teljesen rákaptam és azóta is előszeretettel fogyasztom őket (legalább eszem gyümölcsöt/zöldséget, ami amúgy nálam – sajnos – nagyon ritka). Ezekről hozok majd egy külön posztot, néhány recepttel és fotóval!

Amikor már csökkent a fájdalom, elkezdtem puhább, pépesebb ételeket enni, mint pl. a tejbegríz, zabkása, tejberizs, éééés... Na mit gondoltok mi következik? Persze, hogy a rizottó. 😇Hogyan is tudnék egy hétig e nélkül élni. És ami a legjobb volt benne, hogy puha, és SÓS! Pár nap után elképesztően hiányoztak az intenzív, sós, fűszeres ízek. A szüleimmel azzal poénkodtunk, hogy főznek nekem harcsapaprikást – ez a kedvenc ételem – és leturmixolják nekem.


Valaki vegye már ki a számból ezt az izét! Ja, nem lehet? Oké, mindegy...

A kezdeti nehézségek után viszont azt vettem észre, hogy szép lassan elmúlt a fájdalom, és csak a szokatlanság érzése maradt meg. Éreztem, hogy van valami a számban. És minden áldott este le akartam venni, automatikusan nyúltam érte. Tudjátok, mint a szemüvegért elalvás előtt. Azt éreztem, hogy köszi szépen, tök jó meg minden, de mára elég volt. Néha elég zokon esett, hogy ez nem így működik. 😀

Ami még zavart, és nehezítette a megszokást, hogy volt 1-2 hét, amikor az egyik legproblémásabb fogam iszonyatosan mozgott, de annyira, hogy mikor először észrevettem, ijedtemben e-mailt írtam a dokimnak, hogy szerintem ki fog esni. 😅Azt éreztem, hogy csak a fogszabályzó tartja a helyén. Aztán a doki a 3 hetes aktiváláson megnyugtatott, hogy ez még semmi, sokkal jobban kéne mozognia… 😨

Fogszabályzás
A hagyományos fogorvos utáni szelfi az első aktiválás után

Emberek! Legyetek fogszabályzósak mert nagyon jó!

Egy hónap alatt teljesen összeszoktunk. Most már szinte bármit meg tudok enni. Igaz a szendviccsel és az almával nem is próbálkozom, arról a Doki letiltott. Keményebb ételekbe nem igazán merek beleharapni, vagy például a hamburgert nem vállalnám be kézzel, de késsel-villával nem igazán létezik számomra akadály. 🙈

És hogy mi az első hónap végleges konklúziója? Az, hogy imádom a fogszabályzóm, óriási a szerelem, akárhányszor tükröt látok belevigyorgok, mert szeretem látni és büszke vagyok rá (meg megnézem, hogy nincs-e benne kajamaradék 😂). Ami pedig számomra is elképesztő, hogy egy hónap alatt is látható és érezhető a változás a számban. 

Alig várom, hogy az alsó fogívemre is felkerüljön, ami talán május végén már el is jön. De addig is lesz fogszabályzós poszt, például arról, hogyan törtem el a fém ívet a minap, vagy hogy mely fogápolási eszközök váltak a táskám állandó lakóivá.

Folyt. köv.

Sokan kérdeztétek már, hogy kihez járok. Dr. Sziklavári György a fogszabályzó szakorvosom, mindenkinek jó szívvel ajánlom. Nagyon hálás vagyok neki az eddigi eredményekért is! Ha konzultációt kértek nála, hivatkozzatok rám és a blogra!☺ Itt találjátok az oldalát: http://www.drsziklavarigyorgy.com

- Orsi

You Might Also Like

0 megjegyzés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *