Mindenki szar ember, aki nem vegán?

00:14


Őszintén szólva mostanában kezd egy kicsit elegem lenni ebből a vegán-nem vegán kérdésből, mivel kezdenek szélsőségessé válni a nézetek, ami egyre több feszültséget szít, emellett pedig már nem tudok elmenni szó nélkül. Nem csak a vegánokra gondolok most itt, ide vehetjük az állatkísérlet-mentes kozmetikumok mellett lobbizókat is és a vegetáriánusok összes típusát (tudom, hogy van több, de nem tudnám felsorolni őket mert sosem érdekelt a téma). Az egyszerűség kedvéért azonban most gyűjtőnéven vegánoknak fogok hívni mindenkit a posztban, nézzétek el nekem ezt (#sorrynotsorry). (Természetesen, ahogy ez minden megosztó témánál alapvető: tisztelet a kivételnek. Ez a poszt egészére érvényes, nem fogom elsütni soronként.)

Mivel sok Facebook csoportban benne vagyok, és hírordalakat is gyakran olvasgatok, így szinte nem telik el úgy nap, hogy ne futnék bele valami olyan posztba, ami alatt komoly összecsapások alakulnak ki a két "párt" között, és úgy érzem, ezek a viták egyre jobban kiéleződnek. Egyre inkább átmennek személyeskedésbe, sértegetésbe, és egyre agresszívebb érvekkel és módszerekkel próbálja az egyik oldal meggyőzni a másikat.

Először is szeretném leszögezni, hogy ezért a feszültségért nem csak és kizárólag a vegánokat tartom felelősnek. Felelősek vagyunk mi is, akik a másik oldalon állunk. De a mérleg nyelve az én olvasatomban mégis a másik fél felé billen, mivel nagy általánosságban azért elmondható, hogy a vitákat és a sokszor szitkozódásba fulladó szócsatákat az szokta kiváltani, hogy a vegánok képtelenek elfogadni azt, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ők.

Én elfogadom, az ő szokásaikat, hogy ők nem esznek húst, nem vesznek fel bőrcipőt, nem hordanak szőrmebundát és nem használnak állatokon tesztelt szépségápolási termékeket, nem járnak állatkertbe (khm... tényleg nem?). Nem akarom nekik elmagyarázni, hogy ez miért nincs így jól, sőt, nem is gondolom, hogy ne lenne jól. Mindenki tegyen belátása szerint, ha neki úgy jó, akkor ki lennék én, hogy mást akarjak ráerőszakolni? (Igen, fordítva is érvényes: kik vagytok ti, hogy beleszóljatok az életembe?)

Ezzel ellentétben a másik oldalon állók sokszor megpróbálnak meggyőzni minket arról, hogy ne együnk húst, ne viseljünk szőrmét, és ne használjunk non-CF termékeket. Meg persze ne vadásszunk, ne tartsunk haszonállatokat, ne halásszunk, stb. Itt most nem közvetlen ismerősökről beszélek, hanem általánosságban, a már korábban is említett közösségi médiáról, és az ott véleményt formáló emberekről. Itt sokszor személyeskedés nélkül, általánosítva próbálnak tömegeket megmozgatni az írásaikkal, de gyakran egészen konkrétan támadnak le embereket. Ezt sokáig le tudtam nyelni és elmentem mellettük szó nélkül, viszont van egy pont, ahol nyílik a bicska a zsebemben: amikor előhúzzák az aduász kártyájukat, a háziállatainkat.


Magyarán, ha nekünk van otthon macskánk, nyulunk, kutyánk, hörcsögünk, vadászgörényünk, bármilyen háziállatunk, és szeretjük is, akkor "hogy jövünk mi ahhoz, hogy más állatokat kínozzunk/megöljünk/megegyünk". Na ez az, amihez úgy gondolom, hogy senkinek semmi joga: az életünkben és a szokásainkban ilyen mélységig vájkálni. Komolyan gondolja bárki azt, hogy háziállatot csak egy ízig-vérig vegán ember tarthat otthon? Sőt, adjunk a ragadozó állatoknak is füvet, meg magvakat, meg vegán kajákat. Igen, ilyet is olvastam már... Ha valakinek heppje, hogy szembe megy az evolúcióval, tegye, de hogy ezt tartsa normálisnak és követendőnek?! Álljon már meg a menet...

Őszinte leszek: szeretem az állatokat, igen, nekünk is volt mindig kutyánk, macskánk, és rajongásig imádom őket. A sajátjainkat. Más háziállatával is elvagyok, de ott már nincs meg a rajongás. Az állatszeretetemnek vannak határai, akár tetszik ez másoknak, akár nem. Nem vagyok büszke rá, de nem fogom tagadni sem. Vannak azok az állatok, amikhez korábban soha semmilyen viszony nem fűzött: a tenyésztett állatok, a vadon élő állatok, az állatkertben élő állatok. Cukik a kiscsirkék is, meg a kis őzikék is, a kis egerek is, meg a kis elefántok is. De akár csúnyán hangzik, akár nem, engem semmi olyan érzelem nem fűz hozzájuk, ami miatt rosszul érezném magam, ha velük történik valami (értsd: levágják, levadásszák, kísérleteznek rajta, elkapja egy oroszlán, végelgyengülésben elhalálozik, stb.).

Én azon az állásponton vagyok, hogy a haszonállatokat azért tenyésztik és tartják, hogy mi megegyük, és felhasználjuk belőlük amit csak lehet (tej, tojás, bőr, szőr, stb.), a vadakat azért vadásszák le, mert ha elszaporodnának nem lenne termény a mezőgazdaságban, az állatokon pedig azért tesztelnek, hogy ne az embereken kísérletezzenek, legyen szó akár gyógyszerről, akár kozmetikumról. És biztos ez is sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, de úgy gondolom, hogy inkább egy kifejezetten erre a célra tenyésztett patkánynak legyen baja egy adott kísérlettől, mint egy embernek, akár a teszteléstől, akár a nem megfelelő tesztelés végeredményeként létrejött rossz terméktől.

A másik kedvenc kérdésem a témában, ami mindig, de tényleg az esetek 100%-ban előkerül: "láttál már állatkísérletekről szóló/vágóhídon készült/szőrme gyártó/bármi hasonló filmet?". Ezt a kérdést általában nem nekem teszik fel, csak belefutok olvasgatás közben, de azért párszor már megválaszoltam én is. Nem, nem láttam, és nem is akarok ilyet látni, mert nem érdekel. Pontosan tudom azt, hogy hiába nézném meg, attól ugyanúgy megenném később a szalonnát meg a rántott húst, mert imádom. Vagy ugyanúgy megvenném a bőrcipőt. Vagy ugyanúgy vennék állatokon tesztelt sminket. És ha már minden maradna a régiben, akkor minek szenvedjek végig egy filmet, amit nyilván nem esne jól látni, még akkor sem, ha utána 5 perc múlva ugyanúgy élném tovább az életem, mint addig?

A lényeg, amiért az egész posztom íródott, hogy manapság azt érzem, hogy a világ próbálja úgy beállítani a hozzám hasonló embereket, akik úgy élnek, ahogy az emberek már a kezdetek óta, mintha szörnyetegek lennének és biztos, hogy sokakra hatással is van ez a nyomás, hiszen egyre többen "adják be a derekukat" és állnak át. Továbbra is azt mondom, hogy ha nekik így jó, tegyék, ez mindenkinek a saját döntése. Ahogy nekem is a saját döntésem, hogy nem vagyok hajlandó azért változtatni, mert mások elvárnák tőlem, és mindenkitől. Mert nekem meg így jó.

Nem vagyok hajlandó lemondani a kedvenc ételeimről, a kedvenc sminkjeimről, a gyógyszerekről (haha, mint valami függő. De értitek, remélem.), és még sorolhatnám. Ennek fényében gondolom világossá vált az is, hogy a blogon sem fogok kiemelten CF termékekről írni. Használok ilyet, nem is keveset, de nem azért, mert cruelty-free, hanem mert jó. De ha írok egy termékről, lehet, hogy meg sem fogom említeni, hogy ez vegán, vagy CF, mert fogalmam sincs róla, és nem ez alapján emeltem le a polcról. Ugyanúgy, ahogy használok rengeteg nem állatkísérlet mentest is, azért, mert jó. Nem olvasok ezeknek utána, mert nem érdekel. Nem tudnék 5-5 márkát se felsorolni egyik táborból sem, mert még életemben nem böngésztem végig ilyen listákat.
Ezt a képet akkor készítettem, mikor megkaptam ezeket az organikus termékeket tesztelésre. A legszebb háttérnek számomra ez a róka szőr bizonyult, ami már tizen X éve a lakásunk egyik dísze. Vadász barátoktól kapták a szüleim. A képet viszont "nem mertem" (inkább csak nem akartam) kirakni Instagramra, nehogy nekem essenek az állatvédők... Már akkor is éreztem, hogy ennek a posztnak hamarosan meg kell születnie, mert nem akarok többé belefutni ebbe, hogy valamit mások kedvéért, vagy lelkivilágának megóvásáért nem írok le, vagy posztolok ki a saját blogomon. Ez a kép is alátámasztja, hogy használok én ilyen termékeket is, de nálam itt sem ez volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy jó az illata és jól ápolja a bőröm. Ha nem vegán és bio lenne, ugyanúgy szeretném. 
Ezért, és mert leírtam ezeket lehet támadni, lehet utálni, de a véleményemen és az álláspontomon ez sem fog változtatni. Egy biztos, hogy én ilyen harcokba nem szeretnék beleállni a jövőben sem, ahogy eddig sem tettem. Ez a poszt sem azért született, hogy vitát indítson, így szeretném is kérni azokat, akikben ellenérzést váltott ki, hogy vagy kulturáltan fogalmazzák meg a véleményüket a poszttal kapcsolatban, vagy sehogy. És lereagálni se feltétlenül fogom ezeket, épp azért, mert nem vitaindítónak szántam, és órákig, hónapokig, évekig válaszolgathatnánk, érvelhetnénk egymásnak a témában, akkor sem jutnánk egyről a kettőre.

Az én posztom lényege nem a meggyőzés volt. Senkit sem szeretnék rávenni arra, hogy éljen úgy, mint én, se arra, hogy ugyanígy gondolkodjon. Egyszerűen csak azt szeretném, ha az emberek elfogadnák azt, hogy különbözőek vagyunk, és senki nem attól jó, vagy attól rossz, mert eszik húst, vagy nem, műszőrmét hord, vagy igazit, jár vadászni, vagy ellenzi, CF terméket használ, vagy nem.

Én soha nem fogom magam rossz embernek tartani ezek miatt, amiket felsoroltam, de természetesen azokat sem, akik teljesen ellenkező állásponton vannak. Sokkal inkább fogom azokat, akik szűk látókörűek, elfogultak, és nem hajlandóak elfogadni mások véleményét vagy szokásait, ami szembe megy a sajátjukkal. Legyen szó vegánságról, vallásról, politikáról, vagy bármi hasonlóan megosztó témáról.


Ha eljutottál idáig, egy hős vagy! Szerintem ez volt a blog történetének eddigi leghosszabb posztja, és nem is készülök egy darabig überelni, azonban úgy éreztem, bloggerként nekem is ideje állást foglalnom a témában.

Ezzel a blog irányvonalát is egyértelműen tisztáztam, bízom benne, hogy senkit nem ér ezen túl meglepetés, ha egy olyan márkának termékről írok tesztet, ami köztudottan tesztel állatokon. Természetesen engem sem fog, ha a posztot követően néhányan leiratkoznak rólam. Szerintem ma már rengeteg blog van minden témában, így mindenki megtalálhatja azokat, amelyekkel tud azonosulni. Ha az enyém is ezek közt van sokak számára, annak nagyon örülök, de ha ezután úgy érzi bárki, hogy nincs itt helye, megértem, és köszönöm, hogy eddig olvasott.

- Orsi

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Végre egy korrekt poszt a témában! Már lassan elegem van a hittérítésből, nemrég ki is keltem magamból a blogon, és nem érdekel ki lelke sérült tőle.

    Nálam nagy nyomás volt, hogy át tértem a CF-re, hogy sajnos lombik patkányokon kívül kutyák, tengerimalacok stb is sérülnek.
    Ha a dolog valami célt szolgál, akkor persze ok, de se ember se állat ne szenvedjen, hogy kifessem magam. Mondjuk nem zavar, ha valakit ez nem érdekel.

    Amúgy hordok igazi szőrmét, mert imádom. Amikor áttértem azért gondolkodtam rajta, hogy helyes vagy nem, de a szőrme a vegánsághoz tartozik, de az nem egyenlő a CF-vel, szóval...

    Én olyan ősemberesen gondolkodok. Csak azt ölöm meg, amire szükségem van. Kaja kell, csak bunda segít rajtam télen, mert szörnyen fázós vagyok. Kész. Amíg hobbiból nem ütöttem agyon semmit (kivéve pókok és bármi amit nem akarok a lakásban látni), addig senkinek semmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam a posztod és nagyon tetszett, mert nem fanatikus, ahogy te is fogalmaztál egyszer benne. Elfogadó vagy, bármilyen nézetet is vallj, és ezt nagyra becsülöm. Szerintem nagyon sokan vehetnének példát rólad!

      Törlés
  2. nagyon egyetértek veled. és most megyek enni egy jó kis kolbászos rántottát :D
    viccet félretéve, nekem is csak a tukmálással van a bajom, meg hogy szar embernek vagyok titulálva azért, amiért húst eszem és bőrcipőt hordok.
    van egy vegán csaj, akit követtem istagramon, egyébként elég sok követője van. szép képeket, videókat csinál, ezért követtem. de kiakadtam, amikor azzal jött, hogy az a legegészségesebb, ha csak gyümölcsöt eszel, és hogy a cukorbetegség csak az orvosok által lett kitalálva, és a cukorbetegeknek is inkább csak gyümölcsöket és zöldségeket kellene enniük. engem ez a téma nagyon mélyen érint, mert a családomban többen belehaltak a cukorbetegség következményeibe, tehát bizton állthatom, hogy a cukorbetegség nagyon veszélyes. namármost tudjuk, hogy a gyümölcsök nagy része tele van cukorral... mélységesen kiakadtam, mert hogy jön valaki ahhoz, hogy az orvostudományt felülbírálja, aki összvissz 1-2 éve követi ezt az életmódot? tudja, hogy milyen hatásssl lesz ez a testére 10-20-50 év múlva?
    bocsi a hosszú kommentért, de teljesen egyetértek veled, és zavar, hogy mások akarkák befolyásolni az én életemet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves egészségedre! :D Az egyik legjobb reggeli! :D És köszönöm a hosszú kommented, egyetértek veled. Nagyon sok területe van ennek, amivel én sem értek egyet, de tényleg csak ez az el nem fogadás az, ami a legjobban zavar benne.

      Törlés
  3. Jesszus, Köszönöm, hogy ezt végre valaki leírta! Mi a családunkkal is temérdek bántást kaptunk már a vadászat vagy éppen a halaszat miatt, már azon kaptam magam, hogy képet se merek posztolni ezekről, mert máglyán elégetnek �� Pedig ez még nem jelenti azt, hogy mi egy szar emberek vagyunk, se azt, hogy gyűlöljük az állatokat, csak szimplán máshogy gondolkodunk erről és ezt el kellene fogadni mindenkinek! Jó volt ezt olvasni, ismét köszönöm Orsi! ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit! Én is köszönöm a kommented! <3 :) El tudom képzelni, hogy miket kaptatok ezek miatt, hiszen rendszeresen hallom, látom én is. Nekünk is sok vadász barátunk van, ebben a közegben nőttem fel, és ésszerű magyarázatokat kaptam a miértekre, amikbe ha akarnék sem tudnék belekötni. Tényleg az elfogadás a kulcs, és sajnálom, hogy ilyen keveseknek megy.

      Törlés
  4. Szuper bejegyzés lett. Már én is elkeztem gondolkodni, hogy egy hasonló bejegyzést írjak, mert elegem van már a vegánokból, akik csak egyfelé látnak, és csak nekik van igazuk mindenben. Ráadásul olyan emberekről beszélek, akik huszon sok évig egyáltalán nem voltak vegánok.. Mindenesetre csak így tovább! :) Regina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Regina, örülök, hogy tetszett a poszt! Igen, nekem is fura, mikor valaki egyik napról a másikra lesz vegán, de elfogadom, míg ő is azt, hogy én nem követem a példáját. :)

      Törlés
  5. Helloka. Ne bántson senki kérlek. Igazából valahol egyetértek veled: sajnos sokan közöttünk nem tudják elfogadni hogy nem mindenki vegán. Én az vagyok de nem befolyásol mások megítélésében ez a dolog. Továbbra is követni foglak. Saját döntésem miatt vagyok az aki, legyél te is az aki vagy. :)
    Szeretet és békesség. :) egyébként sokaknak sértő lehet pl az hogy: "szembe mennem az evolucioval". Én nem vettem magamra megszoktam az ilyeneket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Lehet, hogy sértő, de sokan már ennél sokkal szofisztikáltabb mondatokon is megsértődtek, ami természetesen várható volt. Örülök, hogy neked átment az üzenet, hogy fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk. :)

      Törlés
  6. Ámen :D Olyan nagyon szép lenne a világ, ha mindenki hozzád (és a kommentelőkhöz) hasonlóan gondolkodna, avagy élni és élni hagyni, elfogadni, nem lenyomni egymás torkán a saját véleményünket, életstílusunkat, mert annak az égvilágon semmi értelme nincsen és semmi jó nem származott még belőle. A magam részéről soha nem tudnék vegán vagy vegetáriánus lenni, se lemondani a csodás nem CT sminkekről és ezt úgy mondom, hogy olyan mértékben imádom az állatokat, hogy elbőgöm magam, ha meglátok az út szélén egy elütött bármit. Viszont az értelmetlen állatkínzásokat és vadászatokat (csontért, szarvért, divatbundáért, amin nem egyenlő, a marha, bárány, nyúlszőrből stb készült dolgokkal, mert azok haszonállatok) mélységesen elítélem, mert annak nincsen sem haszna, sem értelme...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is örülnék, ha elmozdulnánk kicsit ebbe az irányba, hogy bár szélsőségesek a nézeteink, elfogadóan állunk a másik véleményéhez is. Szerintem ez szüli a legtöbb feszkót manapság, és számtalan téma van, amin lehet vitázni. Múltkor például egy olyanba futottam bele, ahol azon ment a huzavona, hogy ki szereti a karácsonyt és ki nem, és ki örül annak, hogy már vannak díszek a boltokban, és ki nem. Pls... Nem teljesen mindegy? Én a nagyobb fajsúlyú kérdéseknél is igyekszem békés maradni, nem hogy az ilyen kis apró-cseprő témáknál. Az orvvadászat természetesen egy olyan dolog, amit én is elítélek, de erre most külön direkt nem is tértem ki a posztban.

      Törlés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *