Esküvőszervező lettem! | Tapasztalatok a Prestige Oktatási Stúdió tanfolyamáról

19:51


Ahogy azt már korábban láthattátok Instagramon, a Szertartásvezető tanfolyam után az Esküvőszervező tanfolyamot is sikeresen elvégeztem a Prestige Oktatási Stúdiónál!

De honnan jött az esküvőszervező tanfolyam ötlete?

Elárulom, hogy még kamaszként sokat álmodoztam arról, hogy esküvőszervező legyek. Ha láttátok a Szeretném, ha szeretnél c. filmet Jennifer Lopez főszereplésével, akkor számotokra sem lehet kérdés, hogy miért. Mindig is szerettem szervezkedni, jó is voltam/vagyok benne azt gondolom, emiatt is közel állt a szívemhez ez a világ. Én rendszer- és rendszerető ember vagyok, így mindig mindent igyekszek pontosan megszervezni, a saját időmet is szeretem percről percre beosztani.

Idővel azonban teljesen megfeledkeztem erről a vágyamról, és az élet más irányba sodort. Előbb közgáz főiskolát végeztem, most pedig jogi egyetemre járok: valljuk be, nem sok köze van egyiknek sem az esküvőszervezéshez. Mára mégis kezemben tarthatom az oklevelem, a háttérben pedig éppen a vállalkozásom beindításán ügyködöm. A lehetőséget Rátkai Tímeának, a Prestige Oktatási Stúdió vezetőjének és az ország egyik legelismertebb esküvőszervezőjének köszönhetem. Timi, innen is ölellek! ❤️

Mit tanultam az esküvőszervező tanfolyamon?

Nagyon tetszett a tanfolyam tematikája. 6*6 órában zajlott le, ahol Timi előadásai mellett más esküvői szolgáltatók avattak be minket a szakma rejtelmeibe. Volt profi zenész, DJ, esküvői videós, dekoros, és volt, aki az esküvői helyszínekről vagy a fotózásról mesélt. 

Minden előadás hihetetlenül hasznos volt. Amellett, hogy megtudtuk, mire kell figyelnünk, ha jól szeretnénk végezni a munkánkat és hatékonyan szeretnénk együttműködni a különböző szolgáltatókkal, töménytelen mennyiségű példát hallhattunk, amin keresztül az előadók bemutathatták, milyen hibákat lehet véteni, vagy épp mik azok a váratlan szituációk, amik előfordulhatnak egy esküvőn. Mert hogy szinte nincs esküvő, ahol ne kerülne porszem a gépezetbe, de nekünk le kell tudnunk reagálni ezeket, és lehetetlen előre felkészülni rájuk. 

Timitől most is remek tanácsokat kaptunk, és sok olyan témáról tartott előadást, ami valójában az esküvőszervezés alapja. Mesélt nekünk az üzletről, arról, hogyan induljunk neki a vállalkozásnak. Megtudtuk, mik lehetnek a buktatók, és mi kell ahhoz, hogy kiemelkedő munkát tudjunk végezni. Természetesen tőle is rengeteg sztorit hallottunk: kulisszatitkokat és hajmeresztő történeteket mesélt Timi a korábbi tapasztalatairól, amik még inkább meghozták a kedvem a szakmához. 

Miért is tetszik annyira az esküvőszervező szakma?

Mert soha nem ismétli önmagát. Nem lehet megunni, nem lehet belefásulni, és folyamatosan új élmények érnek, új helyzetekben találod magad és új nehézségeket gördít eléd a munkád, amiket meg kell oldani. Ez pedig nagyon fontos számomra. Én hosszútávon képtelen vagyok egy helyben ülni, és napról napra, hétről hétre ugyanazt csinálni, mert megunom, és elvész a motivációm. 

A tanfolyam végére eljutottunk oda, hogy képesek vagyunk összeállítani egy pöpec forgatókönyvet, megismerkedtünk néhánnyal a szakma legjobb szolgáltatói közül, és körvonalazódott bennünk, hogy melyik az az irány az esküvők területén, amivel foglalkozni szeretnénk. A neheze azonban még csak most következik, de ez egy olyan kihívás, amit örömmel vállalok!

Ha titeket is érdekel az esküvők világa és az esküvőszervező szakma, ha szeretnétek egy olyan munkát, ahol a magatok főnökei lehettek, és kiélhetitek a kreativitásokat, akkor csak ajánlani tudom nektek a Prestige Oktatási Stúdió tanfolyamát. A következő budapesti tanfolyam áprilisban indul, de vidéken (Szeged, Győr, Debrecen, Székesfehérvár) is indítanak képzést, így nem kell feltétlenül a fővárosba utazni, ha szeretnétek megtanulni az esküvőszervező szakma alapjait.


- Orsi

You Might Also Like

0 megjegyzés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *