Január 26 - a nap, amikor felszabadítottam magam és pontot tettem egy keserves történet, a szoptatás végére. Amikor a fiók mélyére raktam a mellszívóimat, a csodabogyóimat. Ennek a bejegyzésnek a közzétételével pedig az emlékét is el szeretném temetni. Jöjjön a történetünk a szoptatásról, fejésről, kötődésről és ezt a misztikus világot övező érzéseimről.

A kezdetek

Szeptember 13-án adtam életet az első gyermekemnek természetes úton. A szülés borzasztó volt, ezt egy másik posztban fogom elmesélni, ha már készen állok rá. A szoptatásra nem készültem különösebben, természetes dolognak tartottam. A családi előzményeket ismertem, édesanyám két gyermeket nevelt fel, bátyámat kizárólag tápszerrel, engem pedig nagyon rövid ideig tartó szoptatással táplált. Mindig is úgy álltam a témához, hogy ha megy, örülünk, ha nem, akkor pedig továbblépünk. Majd megszületett a lányom, és elkezdődött a négy hónapon át tartó kálváriánk a szoptatással. 

A kórházban a lelki és fizikai traumáknak köszönhetően előre borítékolhatóan nem indult el a tejem. Bár a szülést követően a kisbabánk azonnal mellre került, nem sok időt tölthetett rajtam az állapotom miatt. Az aranyórát nagyrészt az édesapjával töltötte, amikor már én is jelen voltam, akkor sem volt erőm a karomban tartani őt. A szülészeti osztályon töltött idő nagy részében a csecsemősöknél volt, mivel én önmagamat is nehezen tudtam ellátni. Az első 24 órában néhányszor behozták őt mellre tenni, ekkor úgy tűnt, jól is megy, a technikánkkal nem volt gond, a súlya viszont csökkent, ő pedig egyre többet sírt az éhség miatt. Próbafejést kellett csinálnom, mérlegre hurcolni szoptatások után, melyek mind nullás, értékelhetetlen eredményt hoztak, így a második napon (ha jól emlékszem kérdés nélkül) tápszert kapott végre.

A kórházból is tápszer recepttel távoztunk, amit azonnal ki is váltottunk. Itthon aztán elkezdődött az igazi szenvedés a szoptatással. Laktációs tanácsadóval történő konzultációt követően elkezdtem az általa javasolt módszereket sorra venni. Szaporító fejés, kapszulák, gyógyteák, sok pihenés, sok folyadék, stb. Nagyjából egy hét után megjött az áttörés, 5-10 ml előtejeket sikerült fejnem, majd ez elkezdett gyarapodni. Őszinte leszek: minden egyes fejés közben sírhatnékom volt. Gyűlöltem azt, hogy nekem ez nem megy úgy, mint a karikacsapás. Kudarcként éltem meg, pedig mindig azt gondoltam, én olyan nő leszek, aki pár sikertelen próbálkozás után megy tovább a könnyebb úton. Én mégis a nehezebbet választottam...

Amikor belövellt a tejem, fájdalmas csomók alakultak ki a mellemben. Kezdtem lelkileg egyre távolabb kerülni az egésztől. A fejés mellé bejött a forró vizes borogatás, masszírozás is a napi rutinba és egyre több időmet/időnket vette el, hogy azt a kevés tejet elővarázsoljam. Mert ebben a férjem is sokszor segített masszírozással, pumpálással, jó szóval. A tejem ekkor még még mindig nem volt elég a gyerek táplálásához, ugyanúgy tápszereztünk mellette. Szoptatás - mérés - jegyzetelés - tápszer keverés - sterilizálás - fejés - fagyasztás - masszírozás. Újra és újra, végeláthatatlanul.

Egy hónap alatt a keresletet utolérte a kínálat, sőt, többletet is le tudtam fejni. Ez az egy hónap viszont eljuttatott mentálisan egy olyan szintre, ahonnan már nem volt visszaút. Előre rettegtem, mikor ébred fel a gyermekem és mikor kell őt újra megszoptatnom. Amikor meghallottam, hogy fent van, elfogott a tehetetlen düh, ami persze szörnyen megterhelő volt mentálisan, hisz milyen anya az, akiből ilyen érzéseket vált ki a szoptatás? Képzelhetitek, hogy éreztem magam. A mellbimbóm soha nem fájt és egyetlen egyszer sem repedt ki, a tejleadó reflex viszont életem egyik legfájdalmasabb érzése volt, akárhányszor csak rám cuppant a kislányom. Ezek miatt a szoptatás közben mindent éreztem, csak azt nem, hogy erősödne a kötődés. Sokkal inkább távolodtam. És ez ment nap mint nap, reggeltől estig. Amikor a szülés után napra pontosan 6 héttel mensturálni kezdtem egy akkor épp 100%-ban anyatejes baba mellett, egy világ omlott össze bennem, amiért még ezzel is ver a sors. Persze a szoptatást is visszavetette, amiért ekkor már hetek óta küzdöttünk megállás nélkül: ezekben a napokban utálta a tejem a kislányom.

 
Bár mai trendi kifejezéssel élve ISZSZ volt a babám, soha nem volt egész nap cicin. Ez részben miatta volt, javarészt pedig miattam. A mellemet mindig is kizárólag táplálkozásra használ(hat)ta. Ha jóllakott, elégedetten engedte el, ha pedig nem volt benne elég, csapkodva, üvöltve vált le róla. Nem volt átmenet. Nem volt olyan, hogy órákig cumizott, én pedig el se mozdulhattam mellőle, mert különben őrjöng. Ha éhes volt, a mellem pedig üres, nem tudtam megnyugtatni vele. Növekedési ugrás sem volt, ami miatt többet akart volna cicin lenni, én legalábbis nem vettem észre ilyet. 

Nincs visszaút

Három hónapos kora körül újra csökkenni kezdett a tejmennyiség, dacára a rendszeres szoptatásnak és a kiegészítő szaporító fejésnek. Ismét tápszerhez kellett nyúlnunk, aminek a mennyisége napról napra látványosan növekedett, mert már a fagyasztóban sorakozó tejkészlet is a végét járta. Heteken át már csak reggelente szoptattam, mert napközben már nem volt elég tejem, én pedig nem bírtam elviselni, ahogy éhesen üvölt rajtam a babám. 

Ez persze tovább növelte a témával kapcsolatos stressz szintem, ami akkor sem hagyott alább, mikor alapvetően minden rendben volt. Nem segített az egyet nem értésünk sem a férjemmel, aki érezhetően erősen anyatej és szoptatás párti volt. Ettől függetlenül mindenben támogatott és az első hét után is azt mondta, rám bízza ezt a döntést, mert az én testem.

 
Borzasztóan ambivalens volt, hogy bár alig vártam a szoptatás végét és azt, hogy soha többé ne kelljen még csak rá se gondolnom, ugyanennyire éltem meg kudarcként azt, amiért nekem ez nem megy. Mégis győzött önmagam szeretete és tisztelete. A szülés utáni depresszió első tüneteinek megjelenésével - melyek nagyban kötődtek a szoptatáshoz is -, hoztam egy döntést. A döntést, hogy egy hónap felfutó ág, másfél hónap szoptatás és másfél hónap folyamatos apadás után vége, ennyi volt, és a mentális egészségem érdekében pontot teszünk az ügy végére. 

Ekkor a reggeli szoptatásokat is elhagytuk (melyek ekkorra már szintén nem voltak kielégítőek), és maradt a fejés. Úgy voltam vele, amíg valamennyit ki tudok facsarni magamból, azt még hajlandó vagyok megtenni ennyi kínlódás után. Folyamatos apadás mellett végül január 26-án jött el az a nap, amikor déja vu érzés mellett teljesen üresen vettem le a mellszívót egy fél órás szeánsz után. Kavarogtak az érzéseim. A csalódottság mellett olyan megkönnyebbülést és hálát éreztem, amit utoljára a szülés után ébredve, felfogva, hogy még élek. Egyszerre hullottak a könnyeim örömömben és bánatomban. 

Bizonyára nem. De ami tőlem telt, azt úgy gondolom, igen. Rengetegszer feszegettem a határaimat mind fizikailag, mind mentális értelemben véve. Biztosan kipróbálhattam volna még több praktikát, megfogadhattam volna több tanácsot, akarhattam volna jobban. De elfogytam. Szégyelltem magam, amiért szívből utálom a szoptatást? Persze, minden egyes nap... Ki ne érezne így? Főleg egy olyan világban, ahol a csapból is az folyik, hogy az anyatej jó, a tápszer rossz és minden nő TUD szoptatni, csak nem akarja eléggé, és szégyellje magát, aki nem küzd érte körmeszakadtáig. 

Az első hét után belátnám, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Megkímélve ezzel a testem és lelkem, na meg a pénztárcám egyaránt. A SOKKAL olcsóbb és egyszerűbb utat választanám. Csak egy gyors statisztika: 1 doboz MoreMilk kapszula (2 heti adag) 18 ezer Ft, egy zacskó UKKO szoptatós tea (2-3 heti adag) 4 ezer Ft, míg egy havi tápszer mindössze 7-8 ezer körül van. Nyilván, ha használtak volna, azt mondanám, minden forintot megérnek a tejszaporító csodaszerek és mi sem gondolkodtunk egy percig se, hogy áldozzunk ezekre, de ablakon kilapátolt pénz volt. Nem olvasgatnék folyamatosan a témában, lelkiismeretfurdalást generálva ezzel önmagamnak. Mindig lesz több és több praktika ami szembejön és kipróbálásra vár. Cikkek, amik szerint szar anya vagy, mert nem lelkesedsz eléggé. Szuperanyák véleménye a nem szoptatókról, akiknek bezzeg tökéletesen megy az első pillanattól (hisz ez a természetes, neked miért nem?), stb. Ha elölről kezdhetném, nem görcsölnék, elengednék. 

Kipróbált és be(nem)vált tejserkentő és tejszaporító szerek, praktikák, módszerek

Végezetül álljon itt egy lista arról, mit próbáltam, mit nem, és mi (nem) vált be a 4 hónap alatt.
 
Amiket kipróbáltam:
- mellszívók: MAM kézi, elektromos (Lansinoh egyes és Bebumi dupla). Utóbbit használtam legtöbbet, de mind tette a dolgát. Ha volt mit, hatékonyan szívták le.
- szaporító fejés: időigényes, hosszadalmas, idegőrlő.
- power pump: nem fejt le többet mint más módszerek, kellemetlenebb és szaporító hatást sem hozott.
- gyakoribb mellre tétel: kudarcba fulladt, ha nem volt (elég) tejem, elutasított a kislányom, esze ágában sem volt órákat küzdeni pár kortyért. Őszinte leszek, ezért szívből hálás vagyok neki, mert én egyáltalán nem tudok azonosulni a jelenleg népszerű "üljünk a babával a cicinken 24-ből 25 órát" nézettel. Ezzel nem szeretnék megbántani senkit, mindenkinek szíve joga ezt tenni, viszont nem gondolom, hogy ez lenne a normális. Ha egy baba ügyesen tud szopizni és van számára elegendő tej, akkor 10-15 percnél tovább indokolatlan a mellünkön tartani. 
- pihenés: ebben óriási segítségemre volt a férjem, aki az első hónapban folyamatosan itthon volt velünk, és azóta is rengeteg időt tölt a családdal, bármikor bevállalja a babát pár órára, amíg én pihenhetek, vagy elmehetek kikapcsolódni itthonról. Ugyanígy anyukám is sokat segít nekünk. A 6 hét gyermekágyat én maximálisan regenerálódással tölthettem, se főznöm nem kellett, se házimunkát végeznem. A baba pedig az alvásban segít nekünk sokat, hisz mondhatni születése óta átalussza az éjszakákat, így a napi 8 óra alvásunk azóta is zavartalanul megvan, maximum 1 etetéssel megszakítva.
- Moremilk kapszula: marékszámra szedtem, rengeteg pénzt költöttünk el rá, és LEHET, hogy minimálisan segített, de egyáltalán nem tartom csodaszernek
- UKKO tejszaporító tea: a rooibos tea adagomat egy életre megittam vele, és arra is jó volt, hogy a napi folyadékbevitelből 1,5 litert fedezzek. De drasztikus növekedést/csökkenést nem tapasztaltam se akkor, mikor ittam, se akkor, mikor szünetet tartottam.
- görögszénamag tea: szintén nem hozott áttörést, ellenben ez volt az egyetlen dolog, amitől a 4 hónap alatt fájt a hasa. 
- Karamalz és egyéb alkoholmentes sörök: bármikor szívesen megiszom őket, mert finomak, de nem ömlött tőlük a tejem.
- rostos gyümölcslevek: a folyadékfogyasztás növelésére és a felesleges cukrok bevitelére tökéletesek, egyébként szerintem tudományosan lehetetlen alátámasztani a boltokban kapható, minden sz*rt tartalmazó gyümölcslevek tejszaporító hatását. 
- rántott levesek: anyukám nagyon cuki volt, rendszeresen főzött nekem ilyesmit (főként köménymag levest) eleinte, legfőképp azért volt jó, mert főtt ételhez jutottam olyan formában, amit amúgy is szeretek. 
- szénhidrátdús ételek: a terhesség alatt felszedett felesleg leadásának megakadályozására kiváló hatékonysággal váltak be.
- homeopátia: ez volt az utolsó csepp a pohárban. Éreztem, hogy elértem a gödör alját, mikor rákerestem ezek használatára és még megvenni is képes voltam. Mondanom sem kell, milyen eredményt hoztak. Már értem, miért néztek rám miattuk a gyógyszertárban úgy, mintha minimum elmeháborodott lennék. 

És ami bevált a fenti listából: SEMMI. Bár ideig óráig gyarapodott és volt elegendő tejem, azért állíthatom magabiztosan, hogy ezek egyike sem egyedül, sem különféle kombinációkban nem működőképes, mert akkor még mindig lenne. De nincs. Moremilk, folyamatos fejés, Karamalz, evésre-ivásra figyelés mellett apadt el 2-3 hét alatt teljesen a tejem. 

Amiket nem próbáltam: 
- 0-24 szoptatás: fent kifejtettem, nem az én világom.
- bőrkontakt: ehelyett a praktikumot választottam. Mivel őszi baba, igen hűvös idő volt születésétől kezdve, ő pedig fázós is volt. Nem akartam kockáztatni egy megfázást a gyakori vetkőztetéssel. A másik nagyon egyszerű magyarázatom erre, hogy az étkezések 99%-a nála alvással végződött az első 2 hónapban. Később már ritkult, nappal nyilván többet volt ébren, de még ekkor is előfordult, hogy békésen elszunyókált az evés végére. Saját magam ellensége lettem volna, ha ezekben az esetekben az alvó gyereket elkezdem felöltöztetni ezzel felébresztve őt, hogy aztán újra nekiállhassak altatni. Én sem éreztem túl nagy késztetést, hogy a 20-21 fokban nekiálljak ledobni napjában többször mindent. Így aztán maradt a ruhában etetés, és ezt utólag sem csinálnám másképp. 
- fejés 3 óránként, éjszaka is: a napi többszöri fejés már önmagában a határaim feszegetése volt. Egy éjszakát az első hetektől átalvó gyerek mellett ha fegyvert tartottak volna a fejemhez, akkor se lettem volna hajlandó alvás helyett a fejést választani.

Ma, ezeket a sorokat írva újra kavarognak az érzéseim. Büszke vagyok magamra, amiért ha csak ilyen rövid ideig is, de anyatejjel tápláltam a lányom, amit a kitartásomnak köszönhetek. Csalódottságot érzek, amiért a testem cserben hagyott és ilyen nehézségeket gördített elénk. Bűntudatom van, a szoptatással kapcsolatos borús érzéseim miatt, melyek nem csillapodtak. Megkönnyebbültem, mikor a befejezés mellett döntöttem. Bízom abban, hogy ez a lelkemre is gyógyírt kínál. Összességében sokkal boldogabb vagyok, mint amikor még szoptattam, és ez a kisbabámmal való kapcsolatomra is érezhetően jó hatással van.

Orsi