Az első trimeszternaplóban meséltem arról, hogyan derült ki a terhességem és miként zajlott az első időszak. Ebben a bejegyzésben a második trimeszterről fogok mesélni, ami a kedvencem volt mind közül.
Vizsgálatok
A 2. trimeszterben hivatalosan csak a 18. heti genetikai ultrahangot és a cukorterheléses vérvételt kell elvégeztetni, de a magán várandósgondozáson továbbra is minden hónapban meg kellett jelennem, ami számomra megnyugtató volt. A vizsgálatokon hónapról hónapra mindent rendben talált az orvosom, semmi okunk nem volt aggódni.A 17. héten mentünk el az első babamozira a CsodaBent Magzati Ultrahang Stúdióba. Bár döcögősen indult a mozi, a dacosan hátat fordító kislányunk végül nagy mosollyal az arcán megmutatta magát nekünk némi torna és kóla ivást követően. A vizsgálatról videó készült, amit még aznap megkaptunk, és egy választott képet a helyszínen ki is nyomtattak nekünk. Ezekkel a képekkel jelentettük be a közösségi média felületeinken, hogy gyermeket várunk, a 17. hétig csak a rokonaink és legközelebbi barátaink tudtak róla.
A kép miatt egy ideig Mosolykának hívtuk... :) |
A 18. heti genetikai vizsgálatra a Czeizel Intézetben került sor, nagyon jót moziztunk itt is és ekkor is csupa pozitívum hangzott el: a baba egészséges, jól helyezkedik, megfelelőek a méretei. Ennél jobb híreket nem is kaphattunk volna. A vizsgálat teljes videoanyagát és sok-sok képet is megkaptunk digitálisan, illetve kinyomtatva is a lelethez fűzve, egyet pedig fotópapíron is.
Mivel az már a 12. héten kiderült, hogy három helyett csak két köldökér fejlődött ki, indokolttá vált egy magzati szívultrahang is. Ezt szintén a Czeizel Intézetben csináltattuk meg a 20. héten. Szerencsére az eredmény jó lett, semmilyen fejlődési rendellenesség nem látszott és a baba továbbra is tökéletes ütemben fejlődött, innen kiderült, hogy a köldökzsinór a kettő ér ellenére is megfelelően funkcionál.
A második trimeszterre időzítettük a nászutunkat, a védőnőm tanácsára tanácsára a cukorterhelést csak utána csináltattam meg, így nem kellett izgulnom az eredményen, és kedvemre ehettem mindent. Tudom-tudom, ezért pár felelősségteljes kismama biztos máglyán égetne, de utólag is azt mondom, hogy ez volt a jó döntés. Nálam tehát a 26. héten került sor a terheléses cukorvizsgálatra és a második trimeszteri vérvételre, melyek eredménye nem indokolt további vizsgálatokat, beavatkozásokat, diétát, szóval minden gramm cukor és szénhidrát, amit a nászúton fogyasztottam, a hasznunkra vált. :)
A második trimeszter legvégén, a 27. héten még babamoziztunk egy utolsót, ekkor azt mondták, többször nem érdemes menni. Így is nagyon nehezen tudtak róla értékelhető képeket készíteni, mert az arcát végig a méhlepénybe temette.
Pro tipp: én még a terhesség legelején nyitottam egy egészségpénztári számlát a Prémiumnál, így minden magánorvosi vizsgálatot (plusz gyógyszereket, kontaktlencsét, baba termékeket, pl. pelenkát, vitaminokat, és még sok mást) el tudok számolni, melyek után adóvisszatérítés igényelhető évente maximum 150.000 Ft-ig.
Pocak 15, 21 és 25. hetesen. Ebben a trimeszterben már hétről hétre igazán látványos volt a változás. |
Tünetek
Az első trimeszterben tapasztalt tünetek nagy része a 14-15. hét környékén nyom nélkül felszívódott, mintha soha nem is lett volna. Ekkor épp két orvosi vizsgálat közt voltam félúton, és emlékszem, mennyire ijesztő volt, amikor rájöttem, semmit nem érzek. Mintha már nem is lettem volna terhes. Emiatt eluralkodott rajtam a pánik, biztos voltam benne, hogy baj van és zokogásban törtem ki, melyre a férjem csak annyit mondott: "Minden rendben van! Van egy új tüneted! Mostmár ok nélkül sírsz - nem ezt szokták a terhes nők?". :D És igaza volt... Az érzékenység nem tartott sokáig, a második trimeszterben egyáltalán nem volt jellemző a tipikus "mindenen elsírom magam" jelenség.A következő alkalommal az orvosom is megnyugtatott, hogy minden rendben, ezután kezdetét vehette a legidillibb időszak. Ezekben a hetekben-hónapokban nem kellett aggódnunk, nem voltak kellemetlen tünetek, energikusabb voltam mint bármikor az életem során, ragyogott a bőröm, a hajam, szépen kerekedett a pocakom. Értelmet nyert számomra az áldott állapot kifejezés.
Ebben a három hónapban is vissza-visszatért a csípő- és deréktáji fájdalom, de ezekkel ebben a 9 hónapban megtanul az ember együtt élni. A második trimeszter végén kezdődött a zsibbadás, ami az egyik legzavaróbb tünet volt az egész terhesség alatt Eleinte éjszakánként jelentkezett, mindig csak a jobb karomban. Azt gondoltam, biztos csak elfeküdtem, egy kis mozgatás, oldalcsere segített rajta. Az idő előrehaladtával egyre intenzívebbé vált, már nem csak éjszaka, hanem nap közben is jelentkezett, de csak a harmadik trimeszterben jött a java... Erről a következő részben írok részletesebben.
Egy klasszikus tünet is megjelent, de szerencsére nálam viszonylag későn ütötte fel a fejét a gyakori vizelési inger. A nászutunkat még megúsztam, így hosszabb sétákat, kirándulásokat is meg tudtunk ejteni gond nélkül. Ha pár héttel később utaztunk volna, már nem lett volna ilyen mázlink. Ez is a terhesség végére lett igazán kellemetlen, de az éjszakákat már a 25. héttől kezdve meg kellett szakítanom 1-2 pisiszünettel.
A hízás miatt a combjaim elég korán elkezdtek összeérni és a nyári melegben hamar kidörzsölődött a bőröm. Akkoriban osztottam meg Instagramon is ezt a tippet, aminek nagyon sokan örültek nem csak kismamaként. Nekem tökéletesen bevált a Bellinda Bandelettes combfix, amit a Rossmannban vettem még a nyaralás előtt. Később mindenhol készlethiányos volt így érdemes még az első tavaszi napsugarak megjelenésekor lecsapni rá. Tökéletes ellenszer a combok kidörzsölődésre. Diszkrét, megfelelő méretben nem vág be sehol, a szilikon csíkoknak köszönhetően pedig nem is mászik el a helyéről. Én egy párral kihúztam a nyarat és rengetegszer mostam, a minőségén ez sem rontott.
A nagyobb étvágy és az extrém kívánósság továbbra sem volt jellemző, de azért ennek a trimeszternek is megvoltak a kedvencei. Nagyon sok gyümölcsöt (főleg epret) ettem ekkoriban, és rákattantam a citromra. Az olasz nyaralás ezért duplán fenséges volt számomra, hisz az üzletek, zöldségesek polcai roskadoztak a friss gyümölcsöktől, itt ettem például az évben először dinnyét, és a sorrentoi citromligetekben is olthattam a szomjam. Literszámra ittam a granitát, az olaszok közkedvelt citromos jégkásáját. A másik kedvencem a virgin piña colada lett, ezt itthon is többször elkészítette nekem a férjem. :)
Repülés, utazás a várandósság alatt
23 hetes várandós voltam, amikor elrepültünk Olaszországba a nászutunkra és szerintem nem is időzíthettük volna jobban ezt az utazást. Állítólag ez a legideálisabb trimeszter repülés szempontjából, és ezt én is csak megerősíteni tudom.Ha valaki repülést tervez a várandósság idején, mindenképp érdemes konzultálni az orvosával erről és kérni egy kétnyelvű igazolást tőle, amiben jóváhagyja az utazást, persze csak ha problémamentes a várandósság. Ezt az igazolást kérhetik a reptéren, ezért jó ha nálunk van, hiányában meghiúsulhat a tervezett út. Érdemes tájékozódni a választott légitársaság szabályairól, hogy hanyadik terhességi hétig engedik utazni járataikon a kismamákat, mivel ez változó lehet. A biztonsági ellenőrzésnél a mágneskaput ki lehet kerülni várandósként (bár elméletileg semmilyen veszélyt nem jelent az sem, ha áthaladunk rajta), ilyenkor motozásra kell számítani, nálam ezt minden esetben hölgy végezte. A repülőút nálam semmilyen gondot nem okozott, felszálláskor enyhe nyomást éreztem a pocakomban, de én amúgy sem szeretek repülni, szóval ez az izgalomtól is lehetett. :)
Maga a nászút mesébe illő volt, a várandósság pedig csak emelte a fényét, semmiben nem hátráltatott, nem okozott nehézséget. Na jó, pár pohár olasz bor és egy-két koktél jól esett volna... :) Tele voltam energiával ebben az időszakban, szívtam magamba a csodálatos élményeket, érzéseket, hangulatokat, a napfényt, a tenger sós illatát. Szerelmesebbek voltunk mint valaha és hihetetlenül feltöltött bennünket az utazás. Nagyon örülünk, hogy nem mondtunk le róla a várandósság miatt. Alig várjuk, hogy egyszer visszamenjünk ezekre a helyekre a kislányunkkal és megmutassuk neki a pocakon kívül is Sorrento környékét és az Amalfi-partvidéket.
Ha lemaradtatok az első trimeszternaplóról, és kíváncsiak vagytok a várandósság végére is, akkor itt ezeket is elolvashatjátok.
Orsi