Nivea sminktörlő kendők – életem legnagyobb csalódásai

22:06


Bevallom őszintén, évek óta nem használtam semmilyen Nivea terméket. Valamiért teljesen kikerült a látókörömből, pedig régen nagyon sok tusfürdőjét elfogyasztottam, a Happy Time-nak még mindig az orromban van az illata.

Most a Glamour-napok során szereztem be néhány sminktörlőkendőt a márkától, mert egyébként is szuper 1+1 akcióban volt, és a kupon is felhasználható volt rá, így nagyon kedvező áron lehetett megvenni egy zacskóval. Mivel nálam ipari mennyiségben fogy a sminktörlőkendő, jól be is vásároltam belőle.

Nivea 3 az 1-ben ápoló arctisztító kendő mandulaolajjal 

Kb. egy hete kezdtem el őket használni, mert eddig az előző készleteimet fogyasztottam. Izgatottan bontottam fel az első zacskót: a 3 az 1-ben gyengéd arctisztító kendőt, amely száraz és érzékeny bőrre ajánlott. Az illata kellemes Nivea illat, kellően nedves, pont, ahogy szeretem. Itt már boldog voltam, azt gondoltam, milyen jó barátok leszünk mi. Könnyedén letöröltem vele a sminkem, szépen leszedett szinte mindent, a szempillaspirált is jól leoldotta.

Működött. Kb. fél percig rendkívül boldog voltam, hogy milyen jó kis terméket találtam. Aztán a fél perc elteltével egy rákvörös, foltos arc nézett vissza rám a tükörből, ami addigra elkezdett csípni, marni, égni. Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Valószínűleg szerencsésnek mondhatom magam, de eddig semmilyen termék nem váltott ki nálam allergiás reakciót, csak rémtörténetekből hallottam eddig róla.

Miután lemostam a maradék sminket is, percekig jéghideg vízzel öblítettem az arcom, hogy enyhüljön ez a borzalmas érzés. Szerencsére viszonylag gyorsan el is múlt, a piros foltok is visszahúzódtak teljesen kb. fél óra alatt.

Így nézett ki az arcom pár perccel a Nivea micellás arctisztító kendő használata után. A kép nem adja vissza, sokkal csúnyább volt élőben. Az érzékeny bőrre való kendővel pedig még ennél is rosszabb. 👎

Nivea micellás arctisztító kendő 

Na de ugye még volt egy másik fajta kendőm, a Micellás, ami minden bőrtípusra ajánlott. Az első csalódás után a következő sminklemosásnál ehhez is bizakodóan álltam, mert miért bántaná pont ugyanúgy a bőröm, nem igaz? Nem kellett volna bíznom… Pont ugyanúgy reagált a bőröm a termékre, mint az előzőnél.

Ezután már csak néhány kérdésem maradt hátra, melyek közt van pár költői, és pár olyan, aminek örülnék, ha válaszolnátok kommentben:


  • NIVEA are you f***in’ kiddin’ me?
  • Ti tapasztaltatok már hasonlót a Nivea sminktörlőkendőkkel kapcsolatban?
  • Mit gondoltok, melyik hatóanyag lehet az, ami ezt tette? A jövőben igyekeznék elkerülni más termékek esetében is. Segítségképp az INCI-k a Krémmániáról:
Érzékeny bőrre való: Water / Aqua  ,  Isopropyl Stearate eo  ,  Glycerin h  0 0 ,  Dimethicone eo I szil  1 0 ,  Methylpropanediol  ,  Glyceryl Glucoside h  ,  Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Oil eo  2 0 ,  Panthenol eo I v  0 0 ,  Polyglyceryl-3 Methylglucose Distearate eu  ,  Sodium Acrylates / C10-30 Alkyl Acrylate Crosspolymer ,  1,2-Hexanediol ta  ,  Phenoxyethanol ta  ,  Methylparaben ta I par  0 0 ,  Limonene i  ,  Linalool i  ,  Lyral i  ,  Benzyl Alcohol i I ta  ,  Citronellol i  ,  Alpha-Isomethyl Ionone i  ,  Geraniol i  ,  Butylphenyl Methylpropional i  ,  Benzyl Salicylate i  ,  Hexyl Cinnamal i  ,  Parfum / Fragrance i

Micellás: Water / Aqua  ,  Alcohol Denat. al  ,  PEG-40 Hydrogenated Castor Oil ti I eu  ,  Tocopheryl Acetate a I v  0 0 ,  Glycerin h  0 0 ,  Sorbitol h  1 1 ,  Panthenol eo I v  0 0 ,  Poloxamer 124 eu  ,  Decyl Glucoside ti  ,  Glyceryl Glucoside h  ,  Disodium Cocoyl Glutamate ti  ,  Citric Acid kh ,  Polyquaternium-10  ,  Sodium Chloride  ,  Sodium Acetate  ,  Ethylhexylglycerin  ,  Propylene Glycol h  ,  1,2-Hexanediol ta  ,  Trisodium EDTA  ,  Phenoxyethanol ta  ,  Linalool i  ,  Butylphenyl Methylpropional i  ,  Citronellol i  ,  Geraniol i  ,  Benzyl Alcohol i I ta  ,  Limonene i  ,  Alpha-Isomethyl Ionone i  ,  BHT ta  ,  Parfum / Fragrance i

  • Szerintetek ezek után érdemes kipróbálni a Creme Care fajtát is, ha már megvettem? (Nyilván ki fogom, de már most félek…)
  • Érdemes egyáltalán bármit kipróbálnom a jövőben a Nivea arcápoló termékei közül?


Ti jártatok már hasonlóan Nivea termékekkel? Írjátok meg kommentben a tapasztalataitokat:

- Orsi

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. A Happy Time-ot én is nagyon szerettem, meg gimnazista koromban a Young termékcsaládot, főleg a pumpás flakonú, géles lemosót. Persze akkor még semmit sem tudtam a tudatos bőrápolásról. :)
    Először is, nagyon sajnálom, hogy így jártál ezekkel a kendőkkel. Az látszik hogy mindegyik kendő INCI-je eléggé fullon van illatanyaggal, a Creme Care-é is. Két ilyen durva irritáció után a harmadikkal biztos nem próbálkoznék, de te tudod. A micellásban ráadásul denaturált alkohol is van. Amúgy - esetleg az utazáson kívül - nem nagyon értem ezeknek a kendőknek a létjogosultságát. Ha már kendő, akkor mikroszálasat használok, és minden használat után kimosom, mellé pedig magam választom meg a lemosóm. A további Nivea arcápolókra vonatkozó kérdésedre szerintem azért nehéz válaszolni, mert túl általános. Ráadásul, ha ragaszkodsz ehhez a márkához, akkor az összetevők tekintetében valahol úgyis kompromisszumot kell kötnöd. Ha nem fontos, hogy Nivea legyen, akkor meg akadnak jobbfajta drogériás arcápolók, más márkáktól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, tényleg, azok a Young termékek is jók voltak! :) Őszintén szólva én még most sem vagyok túl tudatos ilyen téren, már csak azért sem, mert tényleg eddig soha semmi nem bántotta a bőröm. Igazából bármit kenhettem rá, mindegy volt neki. :D Én minden nap használok sminklemosó kendőt, nálam ez az első lépés az arctisztításnál. Ezután én szappannal és arckefével vagy szivaccsal szoktam lemosni a maradék sminket, aztán 3-4 naponta radír, stb. A szememről pl. sokkal jobban le tudom szedni a sminket egy ilyen kendővel, mint micellás vízzel és vattakoronggal. Utólag a maradékot mindig letörlöm, fültisztító pálcikával is a szempillatövekből, de ha előtte nem szedném le kendővel is, kínszenvedés lenne. Plusz arcmosáskor belefolyna a szemembe a spirál, tus és társai, a törölközőim még a mostaninál jobban is tele lennének fekete foltokkal. Jobb a békesség. :)

      Törlés
  2. Na ezért nem használok semmit a Niveától. Embert lehet vele ölni. Bár kamaszként én is imádtam, a Happy Time tusi volt a minden. :D
    Amúgy nem lehet, hogy allergiás vagy a mandulaolajra? Az első darabnál már az alcím után ez ugrott be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez másnak is eszébe jutott, de nem hinném, mert töményen is kentem már az arcomra, használom a körömágyamra, stb. Eddig sosem volt tőle semmi problémám. És szerintem sok termékben van, szóval tuti belefutottam volna már korábban is. Bár elvileg keresztallergia is lehet. Eddig soha semmire nem voltam allergiás, mostanában viszont fújkálom az orrom, ha az utcára lépek. Szóval még ez is benne van a pakliban...

      Törlés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *