Síkfőkút, a nyugalom szigetem

19:30



Van a Bükkben egy kis falu, Noszvaj, azon belül is a Síkfőkút nevezetű üdülőtelep, ami a szívem egyik csücskében kiemelkedő helyet foglal el, már egészen kicsi korom óta.
A nagyszüleim még a 80-as években vásároltak itt egy nyaralót. Az egész egy nyaralással kezdődött, aztán beleszerettek a helybe, ahogyan én is, szerintem már újszülöttként. 😀 Gyerekkoromban nagyon sokat voltam itt a családdal, hol a nagyszülőkkel, hol pedig szüleimmel. Később kiskamaszként anyukámmal és a legjobb barátnőmmel minden tanév végén felmentünk egy hétre. Emlékszem, mindig annyira vártuk! Volt, hogy a bizonyítvány osztáson sem voltunk ott, mert ahogy kicsengettek az utolsó óráról, mi már indultunk is.
Mióta kirepültem otthonról, jóval kevesebb időt töltök ott. Van, hogy egy évben csak néhány napra jutok fel. Idén először a május 1-i hosszú hétvégén mentünk fel. Ilyenkor mindig megvannak a „kötelező” programok, amiket soha nem lehet kihagyni. 😊
Minden évben sétálunk egy nagyot, megnézzük a környéket, hogy melyik utcában történt változás (építkezés, felújítás), kik vannak fent a hegyen, ilyesmi. Mindig lesétálunk a tóhoz is (igazából 2 van, de mi mindig úgy mondjuk, mintha csak egy lenne…😅). Ezt a részt imádom a legjobban Síkfőkúton. A tó körül gyönyörű fák vannak, és a mögötte emelkedő hegy mindig olyan szép, hogy nem lehet betelni vele. Van egy óriási fa, erről pár nappal ezelőtt posztoltam is Facebook-on, de most itt is megmutatom. Nézzétek, milyen pici vagyok mellette:

Állítólag Noszvajon a legtisztább a levegő az országban, ezért is nevezték el Oxigén Hotelnek a néhány évvel ezelőtt megnyíló wellness szállodát. Ez biztos így van, mert nem egyszer fordult már elő velem, hogy megfájdult a fejem érkezéskor. Ilyenkor biztos sokkot kap az agyam a sok oxigéntől… 😂


Rozmaring Étterem


A másik kihagyhatatlan dolog itt a Rozmaring Étterem, ami szintén nem túl régi, pár éve nyílt, de azonnal belopta magát a szívünkbe. Amellett, hogy isteni finoman főznek, a vendéglátás is szuper. Az ételek kiadósak, és nem mindennapi fogások vannak, elengedték a sok vidéki étteremben megszokott gulyásleves-rántotthús-somlói galuska szentháromságot. A pizza is pozitív csalódás volt számomra, az egyik legjobb, amit eddig ettem! Ha a Bükkben, Eger környékén jártok, akkor ez mindenképp megér egy kis kitérőt! 👌


Csendülő


Idei új felfedezettünk a Csendülő, aminek a létezéséről már jó ideje tudunk, de valahogy eddig mindig kimaradt. Most viszont ellátogattunk, és egészen lenyűgözött a hely hangulata, szépsége. 😍Madárcsicsergés, ízlésesen összeválogatott vintage bútorok, csodálatos kert, és mennyei levendulás jegeskávé. Ezzel tudnám így első körben jellemezni a helyet. Nehéz szavakba önteni, érezni kell.


Eger

Még egy állomás, ami minden alkalommal must have, ha a Bükkben járunk: Eger. Síkfőkúttól kb. negyed óra autóval. Már az út is egy élmény a kacskaringós hegyi utakon. Egerben már milliószor jártunk és ugyanennyiszer néztük meg a főbb látványosságokat, de nem tudjuk megunni. Most épp az Egri Csillag Weekend zajlott a Dobó téren, így volt egy kis újdonság. Street food truckok és borászok faházai álltak körben a téren, szóval lehetett finomakat enni és inni. Azaz lehetett volna, ha nem fogyott volna el már szinte mindenhol a kaja… De azért nem maradtunk éhen, a csevapos bódé megmentett bennünket. 😉

Ebbe a két napba, amire most sikerült felmennem, ennyi fért bele, de már alig várom, hogy újra ott legyek!
Nektek van ilyen kis “nyugi-szigetetek”, ahova rendszeresen visszajártok, ha egy kis kikapcsolódásra vágytok? :) Írjátok meg kommentben a poszt alá:



- Orsi

You Might Also Like

0 megjegyzés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *