Így lettem kabalanő...

15:30


Az én történetemben nem derül ki egész pontosan, hogy ki ragasztotta rám ezt az átkot, így csak találgatni tudok. Aki látta a Kabalapasi című filmet, az tudja, hogyan működik ez, aki nem, annak pedig ajánlom, hogy nézze meg, mert egész jó kis rom-kom.

Az elmúlt négy évben (nyugi, politika mentes lesz a sztori) számtalan férfi fordult meg körülöttem, és ezt most nem dicsekvésnek szánom - sőt. Néha inkább már zavaró a jelenlétük, de állítólag az kisugárzásommal sikerül bevonzani őket. A körforgás folyamatos, ha egy kikerül a képből, jön helyette egy (vagy több) másik. Őket aztán a könnyebb azonosíthatóság kedvéért egy hozzájuk fűződő történetből alkotott jelzővel jegyezzük be a névjegyzékbe a barátnőkkel, így ha sztori van, mindenki tudja, kiről beszélünk.

Persze olyan is van, mikor szándékosan kísértem a sorsot, és Tinderen randalírozok pár hétig, mígnem aztán besokallok tőle, és letörlöm az appot a fenébe hónapokra. De ezekben a hetekben azért rám bukkannak néhányan, és egy-kettővel tart is a beszélgetés valameddig. Később persze kifullad, de a Facebook ismeretség vagy az Insta követés megmarad, így nyitott marad a Don Juanok könyve.

A nagy Ő-re vágysz? Ismerkedj meg velem, és egy éven belül garantáltan rád talál!

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt években körülöttem legyeskedő férfiak több mint 90%-ának szerencsét hoztam a magánéletében. És itt nem csak azokat kell érteni, akikkel volt köztünk bármilyen fizikai kapcsolat, sőt, a legtöbbjükkel még csak egy ártatlan randevúig sem jutottam el. Azokat, akik képesek voltak rávenni, hogy kibújjak a biztonságot nyújtó digitális kijelzők mögül, egy kezemen meg tudom számolni. Az ideig-óráig tartó chateléseket, és az interneten köttetett haverságokat kétszámjegyűre becslem, de pontos adataim nincsenek.

Azt viszont pontosan tudom, hogy egy kivétellel (update: 2 van, a második épp a poszt írása közben írt rám) mindenkinek komoly párkapcsolata lett azután, hogy kontaktba került velem. Viszonylag sok házasság, és jó pár gyerek is született ezekből a kapcsolatokból. 

A barátnőim az üzleti potenciált is meglátták már ebben, és rendszeresen heccelnek is: szerintük, ezért a szolgáltatásért pénzt kellene kérnem, főleg, mivel olyan profi szintre fejlesztettem, hogy elég velem rövid ideig chatelni ahhoz, hogy rá pár hétre bekopogtasson a nagy Ő az ajtón. Ilyenkor pedig már a lánykérés időpontjára szoktunk fogadásokat kötni.

"Te is lehettél volna!"

Ez a mondat egyetlen egyszer fájt, egy olyan embertől, akinél igenis szerettem volna én lenni. Azóta immunissá váltam rá. Bár mai napig nem értem, miért van ez, de kifejezetten sokan érzik úgy, hogy ezt az orrom alá kell dörgölniük, miután én kihátráltam, és ők szinte azonnal becsajoztak. A válaszom mindig csak annyi, hogy nem véletlenül nem én lettem. Nem akartam én lenni, így átadtam a lehetőséget, amit a következő delikvens minden egyes alkalommal meg is ragadott.

A kérdés már csak az, vajon hány évig tart ez az átok, vagy milyen módon lehet továbbadni a következő szerencsésnek...

You Might Also Like

0 megjegyzés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *