SMINK | A barack ötven árnyalata

15:11


Régen imádtam a színes sminkeket. Amikor megtanultam sminkelni, nagyon sokszor nyúltam erősebb színekhez, kísérletezgettem, százakárhány színes palettákat vettem. Aztán ez szépen elmúlt, és visszaszürkültem. Bár mindenben a földszíneket kedvelem (ruhák, lakberendezés), így ez talán nem meglepő, hogy az arcomon is szinte csak ezeket használom.

Mostanában jöttem rá, hogy igazából hosszú hónapok óta minden áldott nap majdnem ugyanolyan a sminkem. Valójában minden nap más, de ezt csak én látom. Egy laikus nehezen tudna különbséget tenni a hétfői csokibarna szemhéjpúder és a keddi mályvás tónusú szürke közt.

Most, hogy kicsit kirittyent az idő, elővettem én is az egyik színesebb palettámat. Na jó, azért nem estem túlzásba de jól esett a lelkemnek egy kis barack. Egy tavaly nyári limitált Catrice palettához nyúltam, amiben annyira szép szaténfényű barack szemhéjpúder van, hogy kb. ez az egy elég volt ahhoz, hogy elcsábuljak és megvegyem. Igen, tudom, bocsi, mindig a limitált cuccokról áradozok, hogy véletlenül se tudjátok megvenni, ha esetleg megtetszik. Nagyon aljas dolog. 🙈

Az a helyzet, hogy nagyon flegma tudok lenni szelfizés közben, ha nem figyelek oda, hogy mosolyogjak... 😁

A rúzs pedig, ami az egész sminket ihlette, egy Milani darab, a 11-es Fruit Punch árnyalat. Nagyon kellemes állagú, enyhén fényes rúzs. Nem szárít, viszonylag tartós, és nagyon pigmentált, teljesen elégedett vagyok vele.

A teljes terméklista, amit a sminkhez használtam:

Maybelline Baby Skin primer
L’Oréal True Match alapozó – R2/C2
Catrice Camouflage korrektor – 01
Ben Nye Banana Powder
Max Factor Creme Puff – 05 Translucent
Anastasia Beverly Hills Dip Brow Pomade – Medium Brown
Catrice Denim Divine szemhéjpúder paletta – egy fényes fehér, egy fényes barack és egy fényes világosbarna: a belső szemzugba került a fehér, a mozgó szemhéjra a barack, a mélyítővonalba, valamint az alsó szempillatőbe pedig a barna
Lovely matt szemhéjtus – Fekete
Sleek Contour Kit – Medium
Sleek Blush – Rose Gold (tökéletes Nars Orgasm dupe)
Sleek Solstice Highlighter Paletta – az Equinox színt használtam mindenhova
Milani Lipstick – 11 Fruit Punch



Tetszett a smink? 1 megosztás = Igen, ki fogom próbálni! 😘

Kövesd a blog oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb posztokról:



- Orsi

You Might Also Like

5 megjegyzés

  1. Nagyon csini lett! :)
    Úgy elöntött a nosztalgia, amikor a százakárhányszínű palettákról olvastam: tizenhat évesen én is egy olyannal kezdtem meg a sminkelést. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nyugtass meg, hogy neked is eBay-es palettáid vannak! :) Amúgy az enyémek mai napig ott lapulnak a sminkes polcon, szerintem elő is veszem őket kísérletezgetni. Egyébként (bár jobb nem tudni, miből készültek), meglepően jó minőségű, durván pigmentált kis paletták ezek! :)

      Törlés
    2. A nagy paletta valami no name volt, akkoriban még fogalmam sem volt az ebay-ről. :D Most két palettám van: egy W7, az In the Nude variációban, meg egy Zoeva Cocoa Blend. Tudod, az utóbbi kötelező egy olyan lánynak, aki egy Habos Kakaó nevű blogot ír. :D

      Törlés
  2. Gyönyörű a smink, és Te is, Orsi! :)

    VálaszTörlés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *