TESZT | Geek & Gorgeous Smooth Out 12% AHA + Kaktusz hámlasztó folyadék

19:15


Úgy érzem eljött az ideje, hogy végre leírjam a véleményem a Geek & Gorgeous Smooth Out hámlasztójáról, ami még a Krémmánia Boxon keresztül jutott el hozzám hónapokkal ezelőtt. Egy-egy sminkről, vagy még akár arckrémről, testápolóról azt gondolom, hogy pár használat után lehet véleményt nyilvánítani. Na de egy hámlasztó azért ennél komplikáltabb történet, és nekünk is össze kellett barátkoznunk.

Azt már biztosan tudjátok rólam, hogy bár szeretem a szépségápolási termékeket, nem vagyok tudatos bőrápoló, és hogy igazán őszinte legyek, ezen egyelőre nem is tervezek változtatni. 15 lépés helyett kb. 3-ból áll a rutinom, és néha még ezt is soknak érzem, mert lusta vagyok. Ez van, bocsi. Aki ilyen tippeket vár tőlem, azon sajnos nem tudok segíteni egészen addig, amíg egyszer el nem jön nálam is a kattanás, ami ezen 180°-ot változtat.

Geek & Gorgeous Smooth Out

Na de térjünk vissza a hámlasztóhoz. Mikor megérkezett a csomag, egy picit alaposabban utánaolvastam a termékeknek, többek között a Geek & Gorgeous hámlasztóknak is. A Geek & Gorgeous egy viszonylag új márka, a Krémmánia alapítójához, Judithoz köthető, ő álmodta meg ugyanis az egészet és a Hélia D-vel karöltve dobták a piacra. Emiatt én úgy éreztem, jó kezekben leszek, ha ezt a terméket használni kezdtem.

A Smooth Out használata előtt utánajártam úgy egyáltalán a hámlasztásnak, mert eddig ez a téma is mondhatni teljesen hidegen hagyott. Hallottam már róla, olvastam is már korábban cikkeket, de ezekről aztán meg is feledkeztem teljesen, és nem hoztak lázba annyira, hogy kipróbáljam. Pedig én a kombinált, vízhiányos, tág pórusú, mitesszeres (és sokszor gyulladt pattanásos), ránckezdeményes bőrömmel a hámlasztók tökéletes célcsoportja vagyok.

Miután körbejártam picit a témát, elkezdtem használgatni. Egy nagyon híg, színtelen, szagtalan lötyiről beszélünk, amit kézzel vagy vattakoronggal ajánlott felvinni. Én a tenyerembe szoktam csepegtetni és onnan ujjal pötyögtetem fel az arcomra, ez nekem így teljesen jól működik. Eleinte nagyon bátran, minden nap kentem, mivel ki akartam próbálni, hogy mit bír el a bőröm és mi az a pont, amikor túlhámlasztok. Szerencsére ez a pont amúgy nem igazán jött el, az orromon volt egy kisebb hámlás, de akkor két napra leálltam, és utána meg is maradtam ennél, 2-3 naponta használtam.

Ami már az első alkalommal lenyűgözött az az, hogy azonnal beszippantotta a bőröm, nem maradt utána ragacsos, nem csípett, és azonnal érezhető volt, hogy puhább a bőröm, de persze másnap reggelre lett csak igazán szép. Sokkal egységesebb bőrképet kaptam, a gyulladásokat lehúzta, az egész bőröm valahogy üdébbnek tűnt, és kevésbé tocsogott a zsírban, mint egyébként reggelre szokott.

Ez aztán napról napra csak fokozódott. Amint elmúltak a pattanásaim - amik egyébként sokkal gyorsabban eltűntek így, és a hegek is eltűntek pikk-pakk -, egy teljesen egységes bőrt kaptam, mintha nem is az enyém lenne. Az utóbbi időben egyébként is jobb állapotban van a bőröm, de azért jellemzően 1-2 nagyobb patti mindig volt rajta, amit én általában nem is tudtam megállni, hogy ne szadizzak, így aztán hegesedtek persze. Mostanra elmondható, hogy havonta maximum 1-2 fordul elő az arcomon, és azok is csak liezonok, ahogy jönnek, úgy mennek is gyorsan.

Hámlasztás = extrém érzékeny bőr?

Bizonyára emlékeztek az ominózus Nivea sminktörlőkendő-lehúzós (utólag is bocsi Nivea), és a Cien maszkos kiborulós posztomra, amiben már kezdtem sejteni, hogy valami nem oké. Ekkor leírtam Juditnak a történetemet, hogy használom a hámlasztót és imádom, teljes a szerelem, ám de gyanakszom, hogy talán ettől lett ilyen érzékeny a bőröm, hogy mindentől azonnal vörösödik és ég. Judit akkor azt javasolta, hogy hagyjam abba egy huzamosabb időre a hámlasztást és nézzük meg, mi történik. Mivel ilyen visszajelzést még nem kapott, ezért ő sem tudott biztosat mondani a jelenségre, hogy tényleg a hámlasztó okozza-e, de benne volt a pakliban.

Abba is hagytam, kb. 3 hétig egyáltalán nem használtam. Egy ideig maradt az érzékenység, viszont szép lassan visszajöttek, sőt, elárasztották az arcomat a gyulladt, gennyes ragyák, így a 3. hét után azt mondtam, hogy nem érdekel, inkább legyen érzékeny egy sz*r sminktörlőre, mint hogy így nézzek ki, és azóta újra hámlasztok. 1-2 hét alatt teljesen rendbejött a bőröm újra, és valahogy az érzékenységet sem tapasztalom mostanában, vagy legalábbis nem próbáltam olyan új terméket, ami kiütötte volna a bőröm.

Konklúzió

A Geek & Gorgeous Smooth Out egy csoda! De tényleg, minden elfogultság nélkül állítom, jó alapos és hosszú tesztelés után. Az legalábbis mindenképp csoda, amit az én bőrömmel művel, szóval tőlem maximális csillagos ötöst érdemel. Nagyon ajánlom ezt a terméket még azoknak is, akik hozzám hasonlóan bőrápolási analfabéták és nem is feltétlenül szeretnének guruvá válni a közeljövőben, de még egy terméket és egy lépést hajlandóak befogadni 2-3 naponta a rutinjukba a szebb bőr érdekében.


A következő Geek & Gorgeous választásom


Mióta megjelentek a kis kiszerelésű Geek & Gorgeous hámlasztók is, erősen gondolkodom rajta, hogy kipróbálom a Cheer Up-ot, hiszen a leírás alapján ez talán még inkább az én mitesszeres, zsíros bőrömnek való, a mandulasav ugyanis képes behatolni a pórusok mélyére, mivel zsírban oldódik. Tény, hogy a mitesszereim száma nem csökkent a hámlasztó használata óta, de sokkal könnyebben ki tudom őket tisztítani (igen, magamnak szoktam, nem járok kozmetikushoz, shame on me!).

Ti próbáltátok már a Geek & Gorgeous hámlasztókat, vagy tervezitek?

- Orsi





You Might Also Like

0 megjegyzés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *