Kipróbáltam a halpedikűrt! Tényleg olyan hatékonyak a doktorhalak?

12:41


A nyaralás alatt többször is jártunk a bogácsi strandon, ahol az idei év egyik újítása a halpedikűr. Itthon doktorhalaknak nevezik ezeket a kis halacskákat, amik a kezelés során szebbé varázsolják a lábainkat, amúgy szívogató márna a nevük. Főként esztétikai célból használják őket, de kevesen tudják, hogy az olyan bőrbetegségekkel is csodát művelnek, mint az ekcéma és a pikkelysömör.

Mivel a gyógycentrumba minden nap mennünk kellett masszázsra, és a halpedikűrt is ott lehetett kipróbálni, egyik nap rászántam magam. Kicsit izgultam, mert nagyon csikis a lábam, és hallottam már, hogy így nehéz kibírni a kezelést.

Így zajlik a halpedikűr - doktorhalak bevetésen

A halacskák egy kis medencében várták, hogy lecsaphassanak a lábamra. Az akváriumban kb. 50-60 db 3-4 centis hal volt Mivel aznap én voltam az első páciensük, így elég éhesen ugrottak nekem, ahogy a fertőtlenítés után bedugtam a lábaimat a vízbe. Nagyon örültem és szerencsém volt, mert egy pillanatig sem csiklandoztak. Végig bizsergető, csipkedő érzés volt, és azt is éreztem, ahogy átúszkáltak a lábujjaim közt.

A halak nem csak a lábfejemnél "dolgoztak", a lábszáramon is volt néhány, és ami fura volt, hogy az egyik lábamra sokkal többen cuppantak rá, mint a másikra. A kezelés 20 percig tartott. Ezalatt sok mindent megtudtam a doktorhalakról a kezelő hölgytől. Íme néhány érdekes infó:

  • külföldön vannak olyan fürdők, ahol akár nyakig is elmerülhetünk a szívogató márnákkal megtöltött medencékben, így az egész testfelületünkön eltüntetik a felesleges hámréteget
  • a "rágcsálás" közben olyan enzimet juttatnak a bőrbe, ami jótékony hatással van bizonyos bőrbetegségekre, így kifejezetten ajánlott a kezelés pl. ekcéma, pikkelysömör vagy gombás fertőzések esetén
  • Törökországban egy meleg vizű patakban élnek, régen ide jártak az emberek "megtisztulni", ekkor jöttek rá, hogy a bőrbetegségek okozta kellemetlen panaszokat is enyhítik a halak
  • a szépségiparban nem csak pedikűr és manikűr esetén használják a doktorhalakat, állítólag narancsbőr esetén is jó szolgálatot tesznek, és a ráncok ellen is felveszik a harcot
  • tényleg vannak olyanok, akiknek annyira csikizi a lábát a kezelés, hogy nem bírják végigcsinálni
  • a doktorhalak nem csak bőrrel táplálkoznak, hanem etetik is őket
  • ha egy nap sok páciensük volt, akkor egy idő után tiltakozni kezdenek és elvonulnak az akvárium széléhez, ahelyett, hogy rákapnának a hamira
  • idősebb embereknél, vagy azoknál, akiknek durva bőrkeményedésük van, 4-5 alkalom is szükséges lehet ahhoz, hogy pihe-puhává varázsolják a lábakat, de egy ápoltabb lábnál 1-2 alkalom is elég.
Én rendszeresen karbantartom a lábaimat, mivel sajnos elég problémásak. Nagyon hamar kiszáradnak és nagyon gyorsan alakul ki bőrkeményedés is rajtuk. Ennek a nyári saru szezon sem kifejezetten kedvez, így ilyenkor még több odafigyelést igényel, hogy a lábaim szépek legyenek. Mivel a nyaralásra szuperpuha lábakkal indultam, így a kezelés napján sem volt még olyan vészes a helyzet, bár tény, hogy már volt min dolgozni a haluciknak. 


Mit tapasztaltam a halpedikűr után?

A lábaim sokkal simábbak és puhábbak lettek, egészen rózsaszín bababőr lett a talpaimon és a sarkamnál is. Látszott, hogy még kellene egy második alkalom is ahhoz, hogy 100%-os legyen az eredmény, de a javulás szemmel látható volt. Amit a körömágyamnál műveltek, az valami elképesztő volt. Magamnak soha nem tudtam még ilyen szépen eltüntetni a körömágybőrt. Ez volt a leglátványosabb. Én annyira elégedett voltam a halpedikűrrel, hogy az első gondolatom az volt, szeretnék ilyen halakat itthonra, hogy minden nap megcsinálhassam a kezelést, így tuti, hogy soha többé nem lenne gondom a bőrkeményedésekkel! 😀 A 20 perces kezelés ára itt 2000 Ft volt, amit korrektnek találtam, bár nincs viszonyítási alapom, de utána fogok nézni, hogy Budapesten milyen árak vannak.

Ti próbáltátok már a halpedikűrt? Ha igen, írjátok meg, mik a tapasztalataitok, ha pedig nem, akkor azt, hogy kipróbálnátok-e! ☺

- Orsi

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Szia! :)
    Nagyon tetszett a cikk, el is mosolyogtam magamban, mert ahogy olvastam elképzeltem, hogy az én lábamnál úszkálnak a halak.:D
    Sajnos még nem voltam ilyenen, de most mindenképpen kiszeretném próbálni, bár nekem nem annyira vészes a lábam, de lenne egy két dolog amin dolgozhatnának a halak.
    Várom a további cikkeket, puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Ez nálam is nagy probléma :( és ezek a szinte talp nélküli nyári, kemény cipők nem segítenek. Találtál végül pesten valami jó kis helyet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rengeteg helyen csinálják, nagyon változó árakon és kupont is lehet hozzá kapni, szóval érdemes szétnézni.

      Törlés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *