TESZT | Carli Bybel Deluxe Edition Palette & Swatchok

22:59


Végre végre megérkezett a Carli Bybel Deluxe Edition palettám a BH Cosmetics-től. Néhány napja már nálam van, így egy pár sminket már készítettem vele, most pedig megosztom az eddigi tapasztalataimat a palettával kapcsolatban, jó sok fotó kíséretében.

Carli Bybel Deluxe Edition Palette

Először is ott kezdeném, hogy ez a paletta egy C-S-O-D-A! Így, csupa nagybetűvel. Kívül belül tökéletes, és nagyon örülök, hogy rászántam magam és megrendeltem végre. Amikor az első paletta megjelent, erősen elgondolkodtam rajta, hogy megveszem, de akkor végül valamiért lebeszéltem magam. Most a deluxe változat megjelenése után viszont annyi videót, swatchot, fotót néztem róla, hogy már nem tudtam nemet mondani rá.

Mivel egy európai oldalon sem találtam, és az itthoni oldalakon is még csak az eredetit árulták, az amerikai BH Cosmetics oldalról kellett megrendelnem. Szállítással együtt 28 dollárt fizettem, ami összesen kb. 7500 Ft.


21 szín található benne, amiből 15 szemhéjpúder és 6 highlighter. Az összhatás nagyon csajos: szép meleg árnyalatok, földszínek, a rózsaszín különböző árnyalatai, arany, bronz és barna színek. Mivel ezek állnak hozzám legközelebb, ha sminkről van szó, így remekül ki fogom tudni használni még így is, hogy sok csillogó, fényes szín van benne. Hétköznapi és alkalmi sminkekhez is minden megvan benne, ami kell. A paletta mágnessel záródik, található benne egy hatalmas tükör, és szerintem utazáshoz is jó lehet (már csak a tükör miatt is!), hiszen ha ezt betesszük, akkor kb. semmi másra nincs szükségünk a szemsminkhez és a highlighterhez, ráadásul még variálhatjuk is a sminkünket, hiszen sok szín van benne.

Swatchok

A színek elképesztően pigmentáltak, minden mintához csak egyszer kellett végighúznom az ujjam a festékeken. Bár a swatchok készítésekor kicsit poroltak, a sminkek elkészítésénél ezt abszolút nem vettem észre, nem voltak lehulló csillámok, pigmentek a szemem alatt, és nem kellett korrigálni az alapozást miattuk. A festékek állagát krémesnek írnám le, angolul ezt a formulát "buttery"-nek nevezik, és ezt én is tanúsíthatom. 
Az első sor színei jobbról balra (alulról felfele).
Az első sorban két matt és három fényes púder található. A matt színek önmagukban is nagyon szépek, de én eddig csak a mélyítővonalba, satírozáshoz használtam őket, és nagyon jól helytálltak. Ebben a sorban található a palettából a kedvencem: a rose gold szín, ami egy erősebb rózsaszín arany metálos fénnyel. Elképesztően pigmentált és gyönyörűen mutat a szemhéjon. 

A második sor színei jobbról balra (alulról felfele).
A második sorban vannak gyönyörű bordók a paletta legjobb matt satírozó árnyalata mellett. A fényes árnyalatok itt hidegebb tónust kaptak, ez a pezsgő és lilás bézs is nagy kedvencem a palettából, nagyon szeretem a hasonló színeket.

A harmadik sor színei jobbról balra (alulról felfele).
A harmadik sorban az első egy nagyon szép matt vanília szín, ami a szemöldökcsontra tökéletes, ha nem szeretnénk csillogó színnel kiemelni. Az arany és a bronz is brutálisan pigmentált, ahogy a többi fényes szemhéjpúder is a palettában. A sötétbarna - bár a fotó nem adja vissza - sem teljesen matt, apró csillámok vannak benne, de sokkal visszafogottabb, mint a paletta metálfényű púderei. Alsó szempillatőhöz például szuper.

A highlighterek
Na és akkor jöjjenek a highlighterek. Mit is mondhatnék... Lenyűgözőek, de tényleg! Bár a két sötétebb arany/bronz színt nem fogom tudni az arccsontomra használni, de szemhéjra tökéletesek lesznek. A jeges fehér főként a világos bőrűeken mutat jól, de belső szemzugban és szemöldökcsonton, vagy nagyon-nagyon finoman használva az arccsonton még én is tudom használni. Az abszolút kedvencem a legelső, pezsgőszínű highlighter, ami szerencsére jó nagy helyet kapott, így életem végéig elég lesz. A nagyobb arany is csodaszép, de a másik kedvencem a lilás lett, ami hasonlít picit a Sleek Solstice paletta Hemisphere árnyalatára.

Szemhéjpúder és higlighter árnyalatok összehasonlítása. Én látom a különbséget! 🙈😀
Sok embernél olvastam, hogy a Deluxe paletta azért nem éri meg az előző kiadással szemben, mert bár több festék kapott benne helyet, ezek közül több is pont ugyanaz. Mármint nem csak az volt a problémájuk, hogy az új palettában az előző paletta színei is belekerültek, hanem hogy a palettán belül van két egyforma szín. Ezzel nem tudok egyetérteni, bár tény, hogy van, ami megszólalásig hasonlít. A fenti képen ezeket hasonlítottam össze. A sötét bronz highlighter és a bronz szemhéjpúder színe valóban nagyon hasonló, de az "undertone" és az állaga más. Ugyanígy az arany szemhéjpúder, amit két higlighter színhez is hasonlítottam. Ezt az arany színt nem viselném az arcomon, szemben az arany higlighterrel, ami sokkal szolidabb szerintem. Számomra leginkább a kedvenc pezsgő highlighterem és a második sor első (balról) szemhéjpúdere hasonlít. Itt tényleg minimális az eltérés, mind tónusban, mind állagban. Az állagbeli eltérést itt arra értem, hogy mennyire tér el a már korábban említett krémességük, vagy például finomabbak, vagy durvábbak bennük a csillámok, a pigmentek. 

Mit hiányolok a Carli Bybel Deluxe Edition palettából?

Először is egy matt sötét barna színt. Mivel én nagyon szeretek matt sminkeket hordani a hétköznapokon, így jó lett volna, ha ezt egy palettából meg tudom oldani. Ebben is vannak matt púderek, de világosabbak, és egy füstösebb sminkhez szükség lenne egy picivel sötétebb barnára. A Carli paletta sötétbarnája nem matt, ahogy írtam is, így ha tényleg teljesen csillámmentes, de hangsúlyosabb sminket szeretnék, akkor máshoz kell nyúlnom. 

Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor hiányolom az árnyalatok elnevezését. Szeretem, ha egy palettában minden színnek megvan a saját fantázianeve. Ezzel a palettával kapcsolatban ezt már sokan megjegyezték de én csak egyetérteni tudok velük.

Elégedett vagyok?


Összességében igen, nagyon! Boldog vagyok, hogy a birtokomban van ez a gyönyörűséges paletta, és biztos, hogy rengeteget fogom használni a közeljövőben, szóval készüljetek, mert valószínűleg az összes szelfimen ezzel készült sminket láthattok majd, de már mutattam is néhányat. Nagyon tartósak a színek, a reggel elkészített smink este 11-kor is ugyanolyan pigmentált és élénk, mint amikor felviszem. (Halkan jegyzem meg, hogy nálam ez a leggagyibb eBay palettára is igaz, szóval szerintem a jó alap rengeteget számít!)

Könnyű velük dolgozni, a matt színeket nagyon szépen lehet satírozni ecsettel, de a csillogó színeket érdemes először ujjal feltapogatni, így adják a legpigmentáltabb végeredményt (ahogy általában minden színesebb, csillogóbb szemhéjpúder). Kipróbáltam, ecsettel is szépen felvihetőek és építhetőek, szóval ha ragaszkodtok ehhez a módszerhez, akkor sem fogtok csalódni benne.


Sokan kérdeztétek már, hogy hol vettem a palettát, szóval gondoltam belinkelem nektek, hátha kedvet kaptatok így a poszt végére: IDE kattintva tudjátok ti is megrendelni. 

Nektek hogy tetszik a Carli Bybel Deluxe Paletta? Írjátok meg, milyen sminket látnátok szívesen a blogon, amit ezzel készítek el! 

Ha tetszett a poszt, nyomjatok egy like-ot és kövessétek a blog Facebook oldalát, hogy ne maradjatok le az új bejegyzésekről! 😘


- Orsi

You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. uhhh
    eszméletlen jó cikk lett! Ez a paletta nagyon tetszik!:)
    Nagyon szép vagy!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon kedves vagy! :) Örülök, hogy tetszett a poszt, remélem hasznos volt így a swatchokkal neked is és azoknak, akik meg szeretnék rendelni. :) Szerintem nagyon megéri, tényleg fantasztikus paletta, és ahhoz képest az ára sem vészes. :)

      Törlés
  2. Jajj csodaszép sminkeket kreálsz Orsi! A színek is gyönyörűek, de a szép felvitelhez is tehetsèg kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Barbi! :) A tehetség mellett még több gyakorlásra van szükség! :) Több évnyi satírozás van a kezemben, ez a titok nyitja! :) Puszillak!

      Törlés
  3. Szia! Koszonom a swatchokat, engem megvettek kilora :) Neked kellett vamot fizetni a palettara? En is meg szeretnem rendelni, csak nem tudom, hogy a 22 euros ertekhatarba beleszamit-e a kuldo altal felszamolt szallitaaikoltseg vagy sem. Valaszod elore is koszonom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én megúsztam a vámot. :) Eléggé határon van, de elvileg még belefér postával együtt is a 22 euróba.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :)

      Törlés

Szólj hozzá te is a poszthoz!

A ti kedvenceitek

Kövess Facebookon

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *